Ezzel a megoldással sikerült két plusz ülést beszuszakolni a csomagtérbe. A székek zseniális egyszerűséggel, az aljukra kötött piros szalagok meghúzásával simíthatók a padlóba. Ez a megoldás a legegyszerűbb, amit eddig tapasztaltam a hatodik és hetedik szék eltüntetésére. A lehajtott ülések teljesen sík padlójú, jól pakolható csomagteret hagynak maguk után. Mérete az előre-hátra 12 cm-en állítható második üléssor elhelyezkedésének függvényében 550 és 605 liter között változik, hét üléssel 200 liter marad a poggyásznak.

Az apró és nem annyira apró bigyókat a beltér legváltozatosabb pontjaira rejthetjük. A gigantikus kesztyűtató mellett van egy rolóval betakarható, irdatlan méretű, megvilágított lyuk a két első ülés közti karfák alatt, ennek hátuljából, saját fedéllel ellátva pár litert a hátsó utasoknak különítettek el, szintén saját világítással. Az első ülések alatt kis fiókokba, a hátsó üléssor előtt a padlóba süllyesztett rekeszekbe helyezhetjük a csempészárut, de egyértelmű kedvencem a bal első ajtó fölötti, majrévasnak álcázott szemüvegtartó.

A telhetetlenek és a női tulajdonosok további életmentő szükségleteket pakolhatnak a könyöklőkbe és a kormánykerék alá helyezett fedeles rekeszekbe, a pohártartókat már fölösleges is megemlíteni. A Grand Scenic tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenféle autózást könnyítő vagy nehezítő tárggyal telepakoljuk, de ember legyen a talpán, aki meg is jegyzi, mit hova rakott. A tulajdonosok nyilván nem követik el azt a hibát, hogy összevissza rakodnak, legjobb, ha kialakítunk egyféle pakolási rendet, esetleg emlékeztető post-it cetlik segítségével próbáljuk követni az eldugott motyó elhelyezkedését.

Ami pakolhatóságánál is jobban megfogott, az az ütődött, kulcsaikat sosem találó, az elektronikus berendezéseket nehezen kontroll alatt tartó vezetőknek nyújtott segítség. A kártyás nyitás-indítás funkciót egész egyszerűen minden autóban alapfelszeretséggé kellene tenni! Igaz, nem vagánykodhatunk slusszkulcs-pörgetéssel, de mindenképp kényelmesebb és elegánsabb megközelíteni az autót, és lazán nyomni egyet a kilincsbe épített oválon, mint végigtúrni a zsebeket, a táskát, majd ráébredni, hogy a kulcsáról leszakadt távirányítót fent hagytuk a lakásban.

Ugyanilyen egyszerű a nyomás a fék- vagy kuplungpedálon, és a mutatóujjal történő bökés a start/stop gombon. Kár, hogy ezután semmi sem történik. Bepöccen a PR-ilag 120, valójában 115 lóerős 1,9 dCi motor, és kezdetét veszi az eseménytelen, nyugis autózás. Az egyetlen izgalmat a hatsebességes kézi váltószerkezet kapcsolgatása nyújtja. A közepesen kemény kuplung nem rossz, a kar is minőségérzetet keltő határozottsággal kattan az egyes fokozatokba, de a rettenetesen szűkre kiosztott kulisszában néha el lehet tévedni. Még szerencse, hogy elegendő nyomatékunk van ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat kapcsolgatni. Városban hármas, négyes, autópályán ötös, hatos, és kész is a kíméletes hét liter körüli fogyasztás. Olcsó, jó.